Ugrás a fő tartalomhoz
Apáczai Csere János Művelődési Központ logója
Apáczai Csere János Művelődési Központ
facebook
instagram

Fundamentum

máj
21
kedd
18:00
Kiállításmegnyitó Csondor Réka, Szirkovics Evelin, Kerese Zsolt és Kovács László műveiből

Habár most már külön utakon járnak, valami ismét újra összehozta őket: a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola egykori tanulói egy közös tárlat megnyitó erejéig visszatérnek az Apáczai Művelődési Központ Galériájába, ahol az ajtó mindig nyitva áll amatőr, ifjú alkotók előtt.
Csondor Réka festményeit saját fotóiból kiindulva készíti. Azért választotta a figurális festészetet, a fénykép alapú munkamódszert, mert szereti kihasználni a fotónak azt a tulajdonságát, hogy a hétköznapi események kimerevített pillanatai új értelmezést, akár humoros töltetet is kaphatnak egy másik kontextusba áthelyezve.
Szirkovics Evelin munkái nagy részét a virágba bújtatott lét övezi. Virág az, ami hervad, bomlik vagy éppen rohad, és virág a ki nem nyílott bimbó is. Mi is ez, ha nem maga az élet? Metaforaként felhasználva, a művek legfontosabb magja az egzisztencia, részben rávilágítva a szépség múlandóságára.
Kerese Zsolt festészete alapvetően figurális. Emberszerű alakok, gnómok jelennek meg a vásznain. Törekszik a redukcióra, sajátos szűrőjén keresztül a számára legjellemzőbb emberi vonásokat megtartva próbálja az ember egészének illúzióját fenntartani: a görcsös ragaszkodás emberi csomóit, az erőszakot, hatalmat, a birtoklás felnagyított kezeit.
Kovács Lászlónak legfrissebb munkái esetében a geometrikus absztrakció évszázados tradíciójának elemeiből indul ki, ugyanakkor ezt igyekszik az antikvitás, és a középkori művészet - elsősorban építészeti - örökségből vett analógiák és asszociációk révén egy tágabb perspektívába ágyazni, ezáltal jelentésnélküliségének élét venni, és azt visszájára fordítani.

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ Galériája

A kiállítást méltatja: Farkas Ferenc, szobrászművész

A zenés műsort Koller László, szobrászművész biztosítja.

A kiállítás 2024. június 20-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében, hétköznap 8.00 és 19.00 óra között, szombaton 8.00 órától 12.00 óráig. Vasárnap az intézmény zárva tart.

További információ:
E-mail: farkasrenata.apaczai@gmail.com
Telefon: 06 30/190 1146

 

Megosztás:

Programnaptár

< 2024. december >
H K SZ CS P SZO V
252627282930 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16171819 20 21 22
23 24 25262728 29
303112345
Részletes programkereső
-
Aktuális programfüzet Programfüzet 2024.november-december
Programfüzet 2024.november-december
Keresztury VMK hírlevél
Légy naprakész a programokból! Iratkozz fel!