A GÉBÁRTI NEMEZSÁTOR TÖRTÉNETE
Huszonhárom év „vándorlás” és több mint 200 összeállítás és bontás után állandó kiállításon mutathatjuk be a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagsága és segítői által 1996-ban elkészített közösségi alkotást, a honfoglalás-kori nemez vezérsátor rekonstrukcióját.
A sátor kazah típusú, rácsos falú, a felső körgyűrűt (tündök) és az alsó, kör alakban felállított, keregének nevezett falat hajlított tetőléccel összekötő, kupolás, nemezlapokkal borított öntartó szerkezetű nomád lakhely. Ilyen vagy hasonló lehetett honfoglaló őseink lakhelye, melyről nem maradtak fenn tárgyi emlékek az alapanyagok romlékonysága miatt. Tudott tény, hogy a könnyen mozgatható hajlék feltétele volt azon kultúrák létének, melyek nomád legeltetéssel foglalkoztak, hiszen a legelők kimerülése után kisebb-nagyobb távolságokra kellett költözködni. Ehhez volt szükséges a könnyen szétszedhető-összerakható, gyorsan málházható hajlék.
Az elkészítéshez az inspirációt a Honfoglalás Millecentenáriumára meghirdetett pályázat adta, és a Fejér megyei népművészek évekkel azelőtt elkészített nemezsátra, ami csodálattal töltött el bennünket. Az előkészületek 1995. szeptemberétől 1996. áprilisáig tartottak. Szakmai konzultációk az egész országban, előadók meghívása az elméleti felkészüléshez, régészeti és történelmi szakirodalom tanulmányozása, a közép-ázsiai orosz nyelvű szakirodalom tanulmányozása. Érdekesség, hogy főként írásos emlékekre támaszkodhattunk, az egyik ilyen fennmaradt írás a Nyesztor Krónika, melynek teljes szövegét magyarul 2015-ben adták ki először (csak egyes részleteit ismerhettük magyar fordításban a felkészülés időszakában), ennek egy mondatát idézve: „Vonultak a magyarok, Kijev alatt, és megállottak egy hegy lábánál, melyet Ugornak hívnak, itt ütötték fel sátraikat.”.
Élet a nemezsátorban:
Az élet a nemezsátorban szigorú rend szerint folyt. mindennek és mindenkinek megvolt a helye, feladata. Erről Radlov (1837. Berlin-1918. Petrográd), aki a török népek tudományos vizsgálatának megalapítója volt, számol be részletesen. Munkájának felhasználásával László Gyula (1910. Kőhalom-1998. Nagyvárad) régész-történész, képzőművész, is közöl egy rajzot a sátorbeli rendről az Árpád népe c. könyvében.
A rajzból kitűnik, hogy a sátor közepét az enyhén földbe mélyesztett, s peremmel körülhatárolt tűzhely foglalta el, melynek füstje a tündökön keresztül távozott. A körülötte lévő területet több rétegben nemeztakarókkal fedték. De nemez szőnyegekkel borították az oldalfalakat is. Az apróbb használati tárgyak, a szerszámok, a fegyverek felakasztva a farácsra kerültek, a használati textíliák pedig a szintén felakasztott nemezzsákokba. A többnyire délre néző bejáraton keresztül a nemezsátorba lábbeli nélkül léphettek be úgy, hogy a küszöbre ne lépjenek rá, mert azt tartották, hogy az alatta alvó házi szellemek felébredhetnek és bajt hozhatnak a családra. (Ez a hiedelem ma is ismert a néprajzi szakirodalom-ban.) Az ajtóval szemben helyezkedett el a családfő, s tőle a férfiak a nyugati, a nők a keleti oldalon tartózkodhattak a gyerekekkel együtt. A bejárat mellett kaptak helyet télen a fiatal állatok.
A közösségi alkotás elkészítésének tényszerű adatai:
1996. április végétől május végéig minden hétvégén, majd június, július hónapokban, augusztus 17-ig az avatás napjáig 25-30 fős létszámmal, egy hetes időszakokban zajlottak a munkálatok. Ez idő alatt összesen 122 fő vett részt a nemezsátor létrehozásban.
Felhasznált anyagok: 8 m3 kőrisfa, 7 q gyapjú, 2800 db bőrszeg
140 m szövött szalag, 300 m fonott, sodrott kötöző.
Munkafolyamatok:
Szervezés: alapanyag beszerzés, a táborok ellátása.
Famunkák: fakitermelés, kérgezés, hasítás, főzés, hajlítás, szárítás, formázás, fúrás, festés, faggyúzás és összeállítás bőrrel, valamint díszítő faragások.
Bőrmunkák: meszezés, mosás, szőrtelenítés, kifeszítés, szárítás, darabolás, hasítás, bőrszeg készítés.
Nemezmunkák: gyékény és vászonvarrás, kártolt gyapjú felrakás, mintázás, locsolás, tömörítés, szárítás és szegés.
Szövési munkák: terme szövés, szalagszövés, fonások, sodratok készítése, a szerkezet rögzítéséhez.
A közösségi alkotás elkészítésének érzelmi háttere:
Az avatásra elkészült füzet beköszöntője máig tartó érvényességgel érzékelteti az alkotók szellemi, szakmai és érzelmi elkötelezettségét, Skrabut Éva egyesületi elnököt idézve:
„Több, mint tíz éve álmodozunk róla, hogy egyszer majd mi is építünk egy jurtát, egy hajlékot, egy napkeletit, hogy számot adunk a tudásról, amit az ősök ránk bíztak, felmutatjuk, hogy 1100 év múltán is itt a Kárpát-medencében élnek emberek, akik őrzői az ősi kézműves kultúrának.
A Honfoglalás 1100. évfordulóján épített jurtánk hitvallás magyarságunkról, közösségi kultúránkba vetett hitünkről. Öröm és nyugalom tölti el szívünket, hogy híd lehetünk a múlt és a jövő között, hogy az ősök fogták a kezünket és bátorították lelkünket, hogy a felvállalt feladatot elvégezzük.
Kivételes pillanatai a sorsnak, hogy a hajléképítés közben ugyanazokat a gondokat, érzéseket és örömöt érezhettük át, mint honfoglaló eleink.
Külön öröm, hogy a jurtát építő népművészek közösségét sokan segítették: Zalaegerszeg Város Közgyűlése, vállalatok, egyéni vállalkozók, magánszemélyek. Köszönet érte.
És köszönjük családtagjainknak, hogy az elmúlt hónapokban elviselték otthoni hiányunkat, a jurtaépítés összes izgalmát.
És azoknak a barátainknak is köszönetet mondunk, akik az elmúlt két évtizedben tanításukkal, szellemi kisugárzásukkal, munkásságukkal megtanították nekünk a hagyományok szeretetét, a magyar népművészet és kézműves kultúra mérhetetlen tiszteletét: Bánszky Pál, Borbély Jolán, Csókos Varga Györgyi, Kerecsényi Edit, Keszei Sándorné, Kongur Istvánné Maxumkizi Ongaisa, Nagy Mari, Petánovics Katalin, Petrás Anna, Péterfy László, Pólya Zoltán, Voitkó Istvánné, Vidák István."
1996 augusztus